Gyorsabb ügyintézéssel várja az ügyfeleket a II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal a Margit utca 2-4. szám alatt. A Margit körút 47-49. szám alatt működő kormányablakban továbbra is országos hatáskörű ügyek intézését végzik.
Budapest Főváros Közgyűlésének Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottsága pályázatot hirdet Budapest környezeti állapotának javítása, fejlesztésére.
Júliusban megkezdik a Paprikás-patak Temető utcai hídjának régóta várt felújítását. A munkálatokkal az előzetes tervek szerint októberben végeznek, a hidat addig lezárják.
Megújul a Macis játszótér Szépvölgyben. A II. Kerületi Önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésében megvalósuló beruházás július 8-án kezdődik, és várhatóan már augusztusban befejeződik.
Július elsején, Semmelweis Ignác születésének napján tartják országszerte a magyar egészségügy ünnepét. Ebből az alkalomból a II. kerület vezetői és egészségügyi dolgozói idén is együtt ünnepeltek a Kapás utcai rendelőintézetben.
A huszadik, jubileumi II. Kerület Napja rendezvénysorozat keretében együttműködési megállapodást írt alá Láng Zsolt polgármester és Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke a Marczibányi Téri Művelődési Központban.