• Az Árpád-kor előtti idők

Az ember első nyomai a kerület területén Pesthidegkút környékén, a Remete-szurdokban bukkantak elő, mégpedig a Neander-völgyi emberé. Magyarországon e típusnak ez a második legrégibb előfordulása.A régészek a Kr.e. III. évezred második felében a Közel-Keleten és Európa számos részén elterjedt, úgynevezett Harangedény-kultúrához tartozó harcos-kereskedő népek több telepének lelőhelyét találták meg ezen a területen.

Remete-szurdok 

A római korból viszonylag sok, a II. kerület történetére vonatkozó információ áll rendelkezésre. Az I. században a budai Duna-partot őrző három lovas alakulat (ala) közül az egyik a Vízivárosban állomásozott. Kr.u. 89-et követően, a szarmata-szvéb háborúk időszakában a mai Bem tér környéki táborban az úgynevezett II. adiutrix légió tartott helyőrséget, majd a táborok a dák háborúk után, Traianus uralkodása alatt elnéptelenedtek. A limes út melletti vízivárosi telepet 260 körül a szarmaták és a kvádok elpusztították, nem is épült később újjá. A III. század második felében a budai hegyvidéken – például a Szemlőhegyen – az aquincumi katonai arisztokrácia rendelkezett birtokkal. 400 körül a rómaiak kiürítették Kelet-Pannóniát, és az V. századtól kezdve a romanizált lakosság nyomai többé nem mutathatók ki. A hun uralom alatt szarmaták és germánok telepedtek le, 454 után egy hun nép - a sadages - birtokában volt a budai oldal, amelynek fontosságát a három előkerült gazdag sírlelet is bizonyítja, ezek közül az egyik a Szemlőhegy keleti oldaláról való a 430-450 közötti évekből. Ugyancsak a Szemlőhegy területéről került elő egy VIII. századi karperec.

A történészek feltételezése szerint a honfoglalás után a vezértörzs, a Megyer (másoknál Tarján) szállásterületéhez tartozott a mai Budapest, és az óbudai romok birtoklásához fontos belpolitikai események kapcsolhatók. A Kuruclesi-dűlőkben a régészek honfoglalás kori sírokat tártak fel, az adatok mennyisége és minősége mégis kérdésessé teszi a budai oldal bárminemű jelentőségét a 895 utáni években.

• Az Árpád-kortól a török kiűzéséig

A II. kerület területén az Árpád-kortól kezdve több település egykori nyomai mutathatók ki. A honfoglaló magyar törzsek egyikének nevét viselő Nyéken (a mai Szajkó utca környékén) X-XI. századi temetőket találtak. E falu középkori határai: Buda, Felhévíz és Hidegkút voltak. Több mint valószínű, hogy már III. Béla korában királyi vadaskert működött a falu mellett. Birtokosai - az uralkodó családon kívül a XIV-XV. században főleg kisnemesek, illetve budai polgárok voltak. A falu középkor végi, nemcsak lokális jelentőségét a határában létesített vadaskert, vadászkastély és nyári lak (a mai Hűvösvölgyi út 78.) adja, e két utóbbit Mária királyné és Zsigmond király kezdte építtetni, majd Mátyás átalakíttatta és bővíttette; főleg a Jagellók alatt volt a Budán tartózkodó királyi udvar kedvelt vadászhelye.

Mátyás király vadasparkjának emlékét őrző tábla

 A fellelhető történeti forrásokban a XIII. századtól kezdve mintegy húsz Nyéktől északra fekvő telepítést említenek meg, melyekben a kor speciális szolgáltató népei, a királyi trombitások éltek, akiket I. Lajos király nemesített 1373-ban. Ezek egy része Budára költözött, budai polgárcsaládokba házasodott, majd megszerezte Hidegkút jelentős részét. A XVI. század elején a Podmaniczky család is szerzett itt földbirtokot. Hidegkút keleti határában helyezkedett el a forrásokban első ízben 1212-ben megjelenő Gercse falu, melynek temploma a XIII. századból való.

Az újjáépített gercsei templom madártávlatból 

A török hódítás előtti két évszázadban 50-60 háztartásos népes település volt, lakosai egytelkes paraszt-nemesek voltak. A XII. századig vezethető vissza Felhévíz (Superiores aquae calidae Budenses) története. Nevét a mai Császár és Lukács Fürdő környékén feltörő meleg vizű források után kapta. Eredetileg Óbuda része volt, déli határa körülbelül a Lánchíd budai hídfőjéig tartott. Felhévíz piactere - hozzávetőlegesen a mai Bem téren - a II. Géza által alapított Gézavására és Óbuda első csónakos révje volt. Lakosságának zöme magyar volt, túlnyomórészt mezőgazdasággal foglalkozott. A XIV-XV. században déli végén tartották Buda pünkösdi országos vásárait. Vásártere körül a királyi épületek, egyházi intézmények és bárók palotái állnak. A Felhévizet környező hegyek déli lejtőin (amit a középkorban málnak - mely a mell szó változata - hívtak) szőlőt termeltek. E bortermő vidék a király, a margitszigeti apácák, a felhévízi konvent, valamint a mogyoródi apátság birtokaihoz tartoztak.

 A tatárjárást követően Felhévíz déli részéből alakult ki a többnyire magyarok lakta Szentpéter külváros. Központjában (hozzávetőlegesen a mai Csalogány és Medve utca sarkán) állt a település névadójának, Szent Péter vértanúnak a tiszteletére emelt plébániatemplom. Kubinyi András történész szerint Szentpéter külváros volt Buda gabona- és takarmány-kereskedelmének centruma.

A Budán tartózkodó királyi udvar, illetve az uralkodó család számára Nyékhez hasonlítható fontosságú, de országos szempontból is igen jelentős hely volt a János- és Hárs-hegy nyergén épült Szent Lőrinc-kolostor. Romjai a Budakeszi út 93-ban találhatók. A kolostor egykoron az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok központja volt. 1300-ban kezdték építeni a pilisszentkereszti remeték egy Szent Lőrinc tiszteletére emelt kápolna helyén. A XIV. század elején már ez volt a rend főkolostora, később a budaiak fontos zarándokhelyévé vált. 1381-ben itt helyezik el a Velencéből I. Lajos király által hadizsákmányként megszerzett Szent Pál remete földi maradványait. A XVI. század elején többszöri átépítés után az ország legnagyobb kolostora lett, híres volt értékes könyvtáráról is.

A Magyar Eskuriál, a budaszentlőrinci pálos kolostor romjai a Budaleszi úton 

Mátyás király nagyon kedvelte a budaszentlőrinci pálosokat, gyakran megfordult náluk, és több ízben kiváltságokkal ruházta fel őket. A török pusztította el a kolostort, 1541 után már nem említik a források. A XIX. században, amikor tudományos feltárása megkezdődött, Magyar Eskuriálnak is nevezték.
Budát a török 1541-ben foglalta el. A Buda határában lévő falvak többsége pusztává vált. Gercsét 1595-ben hagyták el végleg lakosai, de például 1559-ben Hidegkúton is mindössze tíz, 1662-ben tizenkét adófizetőt írtak össze a budai defterdárok. Végleg elenyészett Nyék falu is, valamint a többi budai külváros, Felhévíz, Szentpéter. A budaszentlőrinci pálos kolostor köveit 1620-ban elhordták a vár erődítési munkálataihoz.
A török korban a Vár körüli legnagyobb lakótelep, az úgynevezett Varos volt (e magyar szó átkerült az oszmán-török szókincsbe), a mai Széna tér, a Bem tér és a Lánchíd budai hídfője között, tulajdonképpen a későbbi Víziváros. A Varost kettős falrendszer védelmezte, valamint a mai Széna tér környékén egy nagy mocsár. A polgári lakosság és főleg a nem muszlimok a falakon túl a mai Jégverem és a Széna tér közötti dombon élt, külön csoportokban a magyarok, zsidók, cigányok és a balkáni népek. Itt négy nagyobb és tizenkét kisebb dzsámi épült, főleg a keresztény templomok helyén. 1686-ban a Szent Liga hadának főserege, Lotharingiai Károly vezérlete alatt a mai Zsigmond tér és Pasarét között táborozott.

A Fő utcai Király fürdő a Török-korból

1541 és 1686 közötti, mintegy másfél század mérlegéhez nemcsak a pusztítás tartozik, hanem az oszmán-török építészet magyarországi vonatkozásában kimagasló, ma is látható alkotásai: a Császár fürdő, a Király fürdő, valamint Gül Baba türbéje.

• A török kiűzésétől Budapest egyesítéséig

A török kiűzése után Buda hat részből állt, a Várból és öt külvárosából, melyek közül három a mai II. kerület területére esett: Víziváros, Országút, Újlak. Az egész ország újjáépítették a XVIII. században. Így például a mai Víziváros területén az 1700-as évek elején még csak egy utca volt, a reformkorban ugyanitt már alig volt üres telek.

Budafelhévíz látképe a XVII. század végén

A Víziváros jelentőségét a kereskedelem adta és a számos (részben katonai) nyilvános és középület. A Fő utca környéki házak árulkodtak csak polgári jólétről, egyébként a városrész - nem csak építészetileg - falusias jellegű volt. Különálló egysége volt a horvátok által lakott Horvátváros, ide tartozott a mai Szász Károly utca két oldalán elterülő budai temető is. Az Országút (Landstrasse) városrész az itt Bécs felé tartó országútról kapta nevét, itt is alapvetően kereskedelemmel foglalkoztak a lakók, és hasonlóan a Vízivároshoz falusias jellegű volt.
Újlak a Duna mentén Országút, Szemlőhegy, Pálvölgy és Óbuda között a középkori Szentjakabfalva megmaradt utcái helyén alakult ki a XVIII. században. A lakosság nagy része ide települt római katolikus, iparral és kereskedelemmel foglalkozó német ajkú népesség volt.

Az 1838-as árvíz emléktáblája a Bem rakparton 

Az 1838. évi nagy dunai árvíz ebben a három külvárosban is komoly pusztításokat végzett: 1144 ház maradt meg, 235 nagyon megrongálódott, 183 pedig összedőlt. Szintén a XVIII. századi újjáépítés során népesült be ismét Hidegkút is, melyet Kurz báró, császári kamarás vásárolt meg, és főleg a Fekete-erdő környékéről származó sváb családokat költöztetett ide.

Balázs Antal vendéglője a Hűvösvölgyben 

A reformkorban (1825-1848) kezdtek épülni Buda határában a kirándulók kedvelt célpontjai – például Hidegkúton a Jagerhaus vagy Zugligetben a Szép Juhászné vendéglő –, valamint számos nyaraló.

• 1873-tól Nagy-Budapest létrehozásáig

Budapest a XIX. század végén néhány évtized alatt vált világvárossá. A polgárosultabb Pest a gazdaság központja lett, Buda és benne a II. kerület inkább közigazgatási feladatokat látott el. A főváros 1873-as egyesítését követően a gyorsan fejlődő és urbanizálódó Víziváros mellett egyre fontosabb szerepet kaptak - a terjeszkedést lehetővé tevő - külterületek.
1876-ban készült el a budai oldal első rendezési terve, amely ekkor csak a Vár oldalára, a Rózsadombon a Mecset utca környékére korlátozódott. A térség fejlődésében nagy szerepet játszott az 1876-ban megépült Margit híd: 1892-re elkészült a dunai átkelőt a Széna térrel összekötő közút is.  1896 után tervbe vették a Rózsadomb, Rézmál, Szemlőhegy, Vérhalom, Törökvész és Nyék szabályozását is.

Rózsadomb az 1870-es években
A több évszázados rózsadombi szőlőtermelést az 1880-as években véglegesen tönkretette a filoxéra-járvány. A szőlőtőkék kipusztultak, a borospincéket elhagyták. A század végétől egyre több villa és nyaraló épült errefelé. 1899-ben építették meg a Pasaréti utat, ezzel kezdődött meg a Pasarét beépítése. A budai dombok néhány évtized alattfokjozatosan beépültek, a Víziváros pedig egyre inkább Budapest városias részeihez kezdett hasonlítani. Hidegkút ebben az időszakban lassanként polgárosuló és fokozatosan asszimilálódó sváb település volt.

A felrobbantott Regent-ház maradványai 1945 nyarán a Margit körúton

A II. világháború hadi eseményei során a kerület a budai csata, azaz a Vár ostroma során hadszíntérré vált. 1945. február 11-én a német csapatok egy része a szovjet ostromgyűrűből Hűvösvölgy felé tört ki. A háború után az újjáépülő város kedvelt kertvárosa lett a II. kerület. 1950. január 1-jétől, Nagy-Budapest létrehozástól a kerülethez tartozik Hidegkút.

A Moszkva tér az 1956-os harcok idején

1956 súlyos sebeket ejtett a városrészen, és sok itt lakó ember vált a forradalom résztvevőjévé. Itt lakott - az Orsó utcában - Nagy Imre miniszterelnök, itt élt – a Borbolya utcában – Mansfeld Péter, az 56-os forradalom legfiatalabb kivégzett áldozata. Szabó János, a Széna téri harcok vezére a Lövőház utcában lakott.

A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években szinte teljes egészében beépült a II. kerület. Harminchárom városrészének több évezredes múltja lábunk alatt és szemünk előtt található.