Hírek
Önkormányzat
Polgármesteri hivatal
Hirdetőtábla
Intézmények
Kultúra
Sport
Kerület
Hírek
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Újjávarázsolják az erdei Macis játszóteret

2019. július 5.

Megújul a Macis játszótér Szépvölgyben. A II. Kerületi Önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésében megvalósuló beruházás július 8-án kezdődik, és várhatóan már augusztusban befejeződik.

Egyedi, tematikus játszótér létesül a korábbi Macis játszótér helyén a Görgényi út végében. A gyerekek már augusztusban birtokba vehetik az erdei élővilágot bemutató eszközöket, köztük hintákat, kötélhidat és egy kalandpályát. Az új játszótér kihasználja majd a koros fák nyújtotta árnyékot és a helyszín védett, eldugott jellegét.

A 32 millió forintos önkormányzati támogatásból megvalósuló játszótéren mozgalmas, erőt próbáló játékok és statikus szoborjátékok egyaránt helyet kapnak, természetesen biztonságos, ütéscsillapító burkolattal ellátva. A központi téma az erdei élővilág lesz, azon belül is a barnamedvék – kapcsolódva a korábbi játszótér jelképéhez, a maciszoborhoz, amit természetesen megőriznek, amennyiben az állapota a feltárást követően ezt megengedi. A főleg fából készült, egyedi tervezésű eszközök a kisebb és a nagyobb gyermekeknek is élvezetes szórakozási lehetőséget nyújtanak majd.
A kivitelező Pilisi Parkerdő Zrt. tervei szerint az új játszótéren lesz fészekhinta, csúszda, libikóka, kétállásos kontakt hinta, rugós egyensúlyozó gerenda, trambulin, többféle állatszobor, valamint az ügyességet alaposan próbára tevő oszlopbolyongó. Emellett egy egyedi kalandmászóka is épül kötelekkel és dzsungelhíddal, valamint egy szintén egyedi tervezésű kerékpártárolót is elhelyeznek. A szülők a játszótér hangulatához illő, fából készült padoknál és asztaloknál pihenhetnek, amíg a gyerekek játszanak.

Az önkormányzat támogatása nemcsak a játszótér, hanem környezetének rendbetételét is szolgálja: a pihenőpadok mellett megújul a parkoló, az erdei sétaút és a szemetesek, így az egyedi játszótérhez méltó lesz a környezet is.

Utolsó módosítás dátuma: 2019. július 5. 11:51
<2025. szeptember>
HKSzCsPSzV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
Küldje be ötleteit, észrevételeit, kérdéseit Önkormányzatunkhoz itt!