A II. kerület idei posztumusz díszpolgára Weöres Sándor Kossuth- és Baumgarten-díjas író, költő, műfordító, irodalomtudós, aki már harminc éve nincs közöttünk. A XX. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja, ezerarcú költő, aki otthonosan mozgott a legkülönbözőbb formákban, korokban, szerepekben. Színes, dallamos versein nemzedékek nevelődtek, műfordításai a köztudottan nagyszerű magyar fordításirodalom legjavához tartoznak.

Weöres Sándor verseivel, műfordításaival, irodalomtudományi munkásságával és írásaival a magyar kultúra iskolateremtő mestere. A XX. század egyik legnagyobb hatású magyar költője, akinek családi élete és alkotó munkája fél évszázadon át összefonódott II. kerületi otthonaival. Weöres Sándor 1946-ban kötött házasságot Károlyi Amyval. A házaspár 1947 és 1974 között a Törökvész út 3/c szám alatti erkélyes házban lakott, majd elköltöztek a szintén II. kerületi Muraközi utca 10/a szám alatti kertes házba, ahol azután Weöres élete végéig, 1989-ig lakott. Tollából olyan remekművek születtek itt, a II. kerületben, mint a Hold és sárkány, Ha a világ rigó lenne, Grádicsok éneke vagy a Psyché.

Weöres a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában is dolgozott 1948-tól, itt ismerkedett meg Lator Lászlóval, aki az Európa Kiadó főszerkesztője volt. Szoros munka- és baráti kapcsolatban is voltak. Lator László elmondta, hogy sokat járt fel Weöres Sándorék Törökvész úti otthonába, ahol egy konyhán keresztül megközelíthető, rendkívül egyszerűen berendezett kis szobában alkotott Weöres Sándor, mindig éjjelente. Cseppet sem zavarta, hogy nem jelenhettek meg versei – az utolsó kötete, a Fogak tornáca 1947-ben jelent meg –, ugyanúgy alkotott tovább. Majdnem tíz évig csak gyerekeknek írhatott, akkor született meg Bóbita című verseskötete is, amelynek szófordulatain és rímein nemzedékek nőttek és nőnek fel. Weöres a költészet zseniális megújítója volt, akinek verseiben a költői képek a ritmussal és a zeneiséggel szerves egységgé olvadnak össze. A szenvedélyesen kísérletező alkotó utánozhatatlan formaérzékével, páratlan játékverseivel és költői csínytevéseivel az irodalmi halhatatlanságba írta magát.

Lackfi János költő, műfordító, tanár kiemelte, hogy Weöres Sándor életműve tele van bravúrokkal: minden formát kipróbált, írt például szonetteket, középkori pajzán lovagregényt, szimfóniát, de megírta a Mahruh veszése című művét is, egy képzelt fantasy-eposzt akkor, mikor még a fantasy műfaja nem is létezett. Univerzális volt abban, hogy minden költészeti formát kipróbált a legnagyobb szabásútól a legapróbbig, szinte egy teljes költészettant hozott létre a művein keresztül. Amire az ember képes: a legrosszabbra és a legjobbra, amire a valóság képes: a legszínesebb és legtrükkösebb bukfencekre, azt mind megtaláljuk műveiben. Világa és érzékletes valósága van a verseinek amellett, hogy a virtuozitásnak összes hangnemét kipróbálta – emelte ki Lackfi Weöres Sándort méltatva.

A díszpolgári gálán az elismerést Mészárosné Pálóczy Erzsébet, Weöres Sándor legközelebbi rokona vette át Láng Zsolt polgármestertől. – Nagy megtiszteltetés, hogy Weöres Sándor unokahúgaként átvehetem Sanyi bácsi posztumusz díszpolgári kitüntetését, gondom lesz rá, hogy megfelelő helyre kerüljön – emelte ki Pálóczy Erzsébet.