neurológus és kutatóorvos professzor

/data/cms133694/Nagy_Zoltan_dr_kicsi.jpg 110 110 - /data/539249/tn_Nagy_Zoltan_dr_kicsi.jpg 110 110 thumbnail: - Nagy Zoltán summa cum laude minősítéssel szerzett általános orvosi diplomát 1966-ban a budapesti orvosi egyetemen, 1969-ben patológiai, 1974-ben neurológiai, 1977-ben pszichiátriai, 1980-ban neuropatológiai szakvizsgát tett. 1971-került az akkori II. sz. Neurológiai és Pszichiátriai Klinikára, az intézmény cerebrovascularis osztályának 1981-ben lett a vezetője. A klinikai idők alatt két hosszabb tanulmányúton vett részt, előbb Kanadában, majd az egyesült államokbeli Maryland Egyetemen, ahol megismerte a stroke-ellátás új alapokra helyezett rendszerét. Ennek alapján dolgozta ki a Nemzeti Stroke-programot, amelyet az 1990-es évek elejétől – kormányzati támogatással – vezettek be hazánkban. A magyar stroke-program központját az OPNI-ban alakították ki, ahol Nagy Zoltán irányításával megkezdődött több orvosi szakterület – neurológia, belgyógyászat, idegsebészet, érsebészet, családorvoslás és rehabilitáció – összehangolása, régiós centrumok felállítása, a képzés átalakítása, valamint az orvostechnikai fejlesztések elindítása. Európában először hazánkban vezették be ezt a rendszert, amelynek köszönhetően mára évi 40-45 ezerről 23-25 ezerre csökkent az akut stroke-esetek száma. A professzor elmondta: a rendszer arra épül, hogy a betegnek a tünetek jelentkezését követő hat órán belül az agyérkatasztrófát kezelni tudó intézetbe kell kerülnie. Ebben az esetben sokkal nagyobb az esélye a teljes gyógyulásra.

Huszonegy évvel ezelőtt a professzor szervezte meg a II. kerületi Fillér utcában a Pulzus Egészségközpontot.

Nagy Zoltán 2002-ben pályázat útján lett az OPNI főigazgatója, ahol a korábbi évtizedek szakmai programját folytatva a teljes körű ideg-elmegyógyászati betegellátást, kutatást és oktatást igyekezett erősíteni. Neurológiai rehabilitációs osztályt nyitott, és a Semmelweis Egyetem Geriátriai Tanszékének adott működési lehetőséget. Új egységeket – sejtbiológiai, véralvadási kutatólaboratóriumot, kisállatműtőt – alakított ki, és terveket dolgozott ki az évszázados múltú ingatlan megújítására. Ebben partnere volt a II. Kerületi Önkormányzat, amely az intézettel közösen alakította ki a terület részletes rendezési tervét.

A professzor amatőr festőként is mindig nagy lelkesedéssel támogatta az OPNI betegeinek gyógyulását, hitt a művészetterápia erejében. Ebben egyik fő támogatója felesége, Manninger Mária Ferenczy-díjas textilművész volt. Nagyon sok különleges alkotás született e terápia részeként: festmények, kisplasztikák, faszobrok. Kiállítóhelyet is létrehoztak a művek számára az OPNI-ban, a Tárt Kapu Galéria nemcsak bemutatkozási lehetőséget kínált a betegeknek, hanem bevételi forrást is biztosított számukra.
– A lipóti „szpirit”, a lélek az embert hamar megfogta – mesélte Nagy Zoltán, aki ma is nagy megindultsággal emlékszik az OPNI megszüntetésére. – Ezért is rázott meg bennünket nagyon, hogy lényegében indoklás nélkül, nagyon brutális módon zárták be az intézményt. Nem gondoskodtak az akkori egészségpolitikusok sem a betegekről, sem a teamekről. Száznegyven éves szakmai kultúra szűnt meg. A Lipót mindig is vállalta azt az embermentő, gyógyító szerepet, amely több volt, mint egy pszichiátriai és neurológiai osztály: egy időben volt idegsebészete, nagyszerű röntgenrészlege és világhírű neuropatológiája. Mindez a szakmai gazdagság és sokszínűség megszűnt, elmúlt¬.

A professzor meghatottan idézte fel a civilek, köztük nagyon sok II. kerületi polgár kiállását az intézmény bezárása ellen. Láng Zsolt polgármester is több fórumon igyekezett megvédeni az intézetet, sajnos sikertelenül.