Lossonczy Tamás hivatalnok-katona-jogász családba született, de az alma messze
esett a fájától. Hiába íratkozott be a jogi egyetemre, egy év után a család is
belátta, ez nem megy a mindig is festőnek készült Tamásnak. Így hát 1923 és 26
között a Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Vaszary János tanítványa volt. 1926-ban
járt először Párizsban. Az úgynevezett filléres vonatok egyikével utazott a poggyásztartóban,
de megtanulta, hogy a művészet óriási lemondással is jár. Nem pénzharácsolás,
hanem alkotás, és annyira érdekelte a világ, hogy elutazott Párizsba, akár koplalni
is. Párizs Lossonczy Tamás szerint olyan szeretetteljes bölcsője volt a művészeknek,
hogy ott mindenki otthon érezte magát Chagalltól Picassóig. Életét és munkásságát
meghatározta az, amit ott talált. Pedig járt 1929-ben Bodon Sándor építész vendégeként
Hollandiában majd New Yorkban is.
Első önálló kiállítását Kállai Ernő rendezte 1943-ban az Alkotás Művelődési Házban,
majd 1946-ban és 47-ben szerepelt az elvont művészet első magyar csoportos kiállításán.
1947-ben Párizsban is volt kiállítása, majd ezeket számos tárlat követte, 2001-ben
a Művészek a II. kerületben sorozat keretében a Vízivárosi Galériában állított
ki, és jelenleg is van állandó kiállítása a Szilágyi Erzsébet fasori Párizsi Kék
Szalonban. 1957–68-ig egy szakmunkásképző intézetben szerkezettant tanított, és
alapító tagja az 1992-ben alakult Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának.
1997-ben avatták fel 2x14 méteres mozaikját a római metró, a Metropolitana egyik
állomásán. A Kossuth-díjas, érdemes művész Lossonczy Tamás vallja, hogy „ars longa
vita brevis”, vagyis az élet rövid, a művészet örök. A művészet — minden látszat
ellenére — maga a megtestesült rend. Nem a levegőben élünk és dolgozunk, hanem
azt akarjuk, hogy szebb legyen ez a világ.
A képen Lossonczy Tamás állandó kiállításának megnyitóján, a Párizsi Kék Szalonban, amelynek kialakításában második feleségének, Pál Édának nagy szerepe volt
