Hírek
Nagy sikerű koncertet adott a szovátai kórus2019. április 26.
A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Kar a II. Kerületi Önkormányzat meghívására jótékonysági koncertet adott április 25-én a Kultúrkúriában. Az est házigazdája Láng Zsolt polgármester, védnöke Böjte Csaba ferences szerzetes volt.
Mint Nagy Éva Vera nővér kórusvezető a koncerten elmondta, a kórusvezetőket az a szándék vezette 15 évvel ezelőtt a székelyföldi kis falvakba, hogy a kóruséneklés segítségével éltető és élni segítő közösségeket hozzanak létre. „Czakó Gabriellával, a másik kórusvezetővel elkezdtük az álmunkat megvalósítani, azóta már egy szép szovátai házban tudjuk fogadni a fiatalokat. A gyerekek lelkesedése és kitartása eredményeképpen született meg egy iskolarendszeren kívüli komplex zenei műhely, amely lehetőséget ad a zenei anyanyelv megőrzésére.”- emelte ki. A kórus egyik tagja, Lokodi Anna, aki 10 éves kora óta énekel a kórusban, és jelenleg már vezényel is, megosztotta a közönséggel, hogy kilenc településről gyűlnek össze minden szombaton és hétköznapokon is, nyaranta kórustáborokban vannak együtt. „Közösen szeretünk szépet létrehozni, és őrizni a néphagyományokat” – foglalta össze röviden motivációjukat.
A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar magyar népdalok, Kodály, Bárdos és Kocsár-művek mellett Mendelssohn, Woodward és Rutter kórusműveit is előadták. Láng Zsolt az est végén megköszönte a kórusnak az örömünnepet: mindaz a szépség, ami a nemzetünkben rejlik, és ami a határon túli magyarság hozzánk tartozását fontossá teszi számunkra, átélhető volt a színpadon, fogalmazott. A polgármester elmondta, hogy gyerekkorában ő maga is a Marczibányi téri Kodály kórusban énekelt, és újra átélhette az együtténeklés örömét. „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklő a másokét is” – idézte fel a polgármester Kodály szavait, megköszönve, hogy az erdélyi fiatalok melegséget és örömet varázsoltak minden résztvevő szívébe. Végezetül átadta az önkormányzat ajándékát, 600 ezer forintot, amely összeggel az önkormányzat a határon túli fiatalok nevelését és összetartását, a magyar kultúra ápolását szeretné erősíteni.
A gyermekkar egyben az április 26-i jubileumi Musica Sacra Civitatis kórustalálkozó díszvendége is.
![]()
Utolsó módosítás dátuma:
2019. április 26.
17:03
|
|
|