Hírek
Ellenőrzik a mozgáskorlátozott-igazolványokat2018. június 4.
Megismétli a néhány éve már eredményesnek bizonyult razziát a rendőrség és a Városrendészet, hogy kiszűrje azokat a sofőröket, akik visszaélnek a mozgáskorlátozott-igazolvánnyal. Az akció június elején kezdődik.
A lakossági bejelentések és a II. kerületi Polgármesteri Hivatal negatív tapasztalatai alapján ismét kerületszerte ellenőrzik a mozgáskorlátozottak számára fenntartott várakozóhelyeket, valamint azokat az autóvezetőket, akik mozgáskorlátozott-igazolványt használva parkolnak a II. kerületben. A hivatalhoz és a II. kerületi Városrendészethez érkezett jelzések arról is szólnak, hogy sok esetben a mozgássérülteknek járó kártyát nagy értékű, vagy éppen luxus gépjárművekben látni.
– Évekkel ezelőtt már folytattunk razziát a mozgáskorlátozottak igazolványát jogosulatlanul használók kiszűrésére – nem is eredménytelenül, hiszen néhány hónap alatt több mint száz személyt értek tetten a közterület-felügyelők és a rendőrök – mondta el Kalocsai Tímea, a Városrendészeti Osztály vezetője. – Június elejétől a rendőrséggel együttműködve és folyamatosan egyeztetve ellenőrizni fogjuk a mozgáskorlátozott-igazolványokat használókat. A közterület-felügyelők és a rendőr járőrök nézik majd, hogy a mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhelyeket és a parkolási övezeten belül a kártyát valóban az arra jogosultak (a mozgássérült, vagy az őt szállító sofőr) használják-e az ingyenes parkoláshoz. Az osztályvezető hozzátette, sok esetben pont a nehezebben mozgó és közlekedő emberek nem jutnak várakozóhelyhez azok miatt, akik csalnak az engedélyekkel. Mint mondta: a korábbi ellenőrzéseket követően a felével esett vissza a mozgáskorlátozott-kártyát használók száma a II. kerületben. A II. kerületi Rendőrkapitányság szintén készül az átfogó ellenőrzésre, amely egy hónapon át tart majd. – Munkatársaim a Városrendészet közterület-felügyelőivel közösen és önállóan is ellenőrzik a parkolókat, és civil ruhás kollégák is szolgálatban lesznek, akik megvárják majd az autóhoz visszatérő sofőrt, hogy fény derüljön arra, jogszerű-e a mozgáskorlátozott-igazolvány használata – tájékoztatta lapunkat Móré Szabolcs alezredes, a II. kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának vezetője. – Fontos tudni, hogy nemcsak közterületeken, hanem a bevásárlóközpontok parkolóiban is lesz ellenőrzés. Ezek a területek közforgalom számára megnyitott magánterületek, így érvényes rájuk a KRESZ. Az alezredes figyelmeztetett arra, hogy aki jogosulatlanul foglalja el a mozgássérültek számára fenntartott helyet, az ötvenezer forintos helyszíni bírsággal számolhat, a sofőr távollétében – vagy ha nem ismeri el a szabálysértést – a rendőrök szabálysértési feljelentést tesznek. Móré Szabolcs arra is felhívta a figyelmet, hogy aki csal a mozgáskorlátozott-igazolvánnyal, az közokirat hamisítást követ el, ami már bűncselekmény. Ebben az esetben a rendőrség elfogja és előállítja a rendőrkapitányságon a járművezetőt, aki ellen büntetőeljárás indul.
![]()
Utolsó módosítás dátuma:
2018. június 1.
15:50
|
|
|