Hírek
Újjávarázsolják az erdei Macis játszóteret2019. július 5.
Megújul a Macis játszótér Szépvölgyben. A II. Kerületi Önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésében megvalósuló beruházás július 8-án kezdődik, és várhatóan már augusztusban befejeződik. Egyedi, tematikus játszótér létesül a korábbi Macis játszótér helyén a Görgényi út végében. A gyerekek már augusztusban birtokba vehetik az erdei élővilágot bemutató eszközöket, köztük hintákat, kötélhidat és egy kalandpályát. Az új játszótér kihasználja majd a koros fák nyújtotta árnyékot és a helyszín védett, eldugott jellegét.
A 32 millió forintos önkormányzati támogatásból megvalósuló játszótéren mozgalmas, erőt próbáló játékok és statikus szoborjátékok egyaránt helyet kapnak, természetesen biztonságos, ütéscsillapító burkolattal ellátva. A központi téma az erdei élővilág lesz, azon belül is a barnamedvék – kapcsolódva a korábbi játszótér jelképéhez, a maciszoborhoz, amit természetesen megőriznek, amennyiben az állapota a feltárást követően ezt megengedi. A főleg fából készült, egyedi tervezésű eszközök a kisebb és a nagyobb gyermekeknek is élvezetes szórakozási lehetőséget nyújtanak majd.
Az önkormányzat támogatása nemcsak a játszótér, hanem környezetének rendbetételét is szolgálja: a pihenőpadok mellett megújul a parkoló, az erdei sétaút és a szemetesek, így az egyedi játszótérhez méltó lesz a környezet is. ![]()
Utolsó módosítás dátuma:
2019. július 5.
11:51
|
|
|