Sebestyén Márta koncertje a Kultúrkúriában

– A lemez 2008 októberében jelent meg, akkor a Művészetek Palotájában

tartottunk lemezbemutató koncertet, az anyaga azonban négy évvel ezelőtt született. A velencei Redentore fesztivál rendezőitől kaptam felkérést, hogy énekeljek a Giudecca szigetén álló gyönyörű ferences templomban. Éreztem, hogy ide más, csendesebb, meghittebb dalok kívánkoznak. A népzene ugyanis rendkívül sokrétű. Benne van az egész élet: az imádságtól a káromkodásig, a vidám heje-hujától a siratóig. Nagyon jó társakat találtam ehhez, két fiatal muzsikust: Szokolay Dongó Balázst és Bolya Mátyást. Ők az utánam jövő generáció képviselői, ez azonban sohasem okozott gondot közöttünk. Végtelen alázattal és komolysággal fordulnak a népzenéhez: gyűjtik, tanítják, és nagyon kreatívan bánnak vele.

Egyszeri társulásnak indult a trió?

Az olaszországi koncertnek olyan nagy sikere volt, hogy utána számos helyre hívtak minket: énekeltünk kis templomokban, katedrálisokban, sőt még a spanyol király udvarában is. Többen meg is kérdezték, miért nem adjuk ki lemezen a koncert műsorát. Azért nem adtuk ki, mert nem volt rá pénzünk. Ám 2007-ben, mint a mesében, megjelent a jótevő, a támogató a Honda Hungary vezérigazgatója személyében,cége képviseletében. Mélyen megérintette őt a magyar népzene, s mint mondta, úgy érezte, hogy gyermekkorának ősi dallamai köszönnek vissza  énekemben. Nem alaptalanul, hiszen - bár nekünk idegen és egzotikus a japán zene – népzenénk ősi rétegével sokmindenben rokoní! Ezt nevezi Kodály ázsiai örökségnek.

A Távol-Keleten jól ismerik Kodály Zoltánt és híres módszerét.

Édesanyám Kodály-tanítvány volt, majd ő maga is tanított huszonöt éven keresztül egy zuglói úgy nevezett bemutató iskolában. Kodály hetente kijárt, s minden alkalommal Ázsia és Európa legkülönbözőbb pontjairól érkező tucatnyi ének-zenetanár kísérte. Nem győztek ámulni a „varázslaton”, ahogy a mamám kézmozdulataira gyönyörű tisztán, két szólamban felcsendült az ének. Mára, főleg a japánok eltanulták tőlünk a Kodály-módszert, mi magyarok pedig, sajnos, kezdjük elfelejteni. Maga a japán császár is, akinek volt szerencsém pár évvel ezelőtt énekelni, nagy tisztelője Kodálynak és Bartóknak.

A mostani koncert alcíme Istenes és világi énekek, népzenei párhuzamokkal a világból. Mit jelent a cím?

Hangzásában egységes zenei anyagot mutatunk be, amit puritán módon, egy fúvós és egy pengetős hangszer kíséretében énekelek. A népzenei párhuzam arra utal, hogy a reneszánsz korában egész Európát bejárták ugyanazok a dallamok. A fényes nap immár elnyugodott kezdetű dal megjelenik mint szefárd románc, és mint flamand melódia. Nálunk elsősorban a csángók őrizték meg ezeket a négy- ötszáz évvel ezelőtt született dallamokat, amelyeket a szájhagyomány örökítette ránk. Nyugat-Európában viszont kéziratok őrzik emléküket, a nép ajkáról már eltűntek.

Manapság mintha reneszánszát élné a népzene.

Én nem így látom. A népzene mai népszerűsége egy körülbelül mintegy harminc évvel ezelőtt indult szisztematikus munkának az eredménye. A mai fiatalok abba születtek bele, abban nőttek fel. Persze sok minden megváltozott a „hőskor” óta. Akkor a népzenével való foglakozás egyben egyfajta lázadást is kifejezett a fennálló rendszerrel szemben. Ma már nem kell hősnek lenni. Ugyanakkor nagy lélekjelenlétre van szükség, hiszen egyrészt lassan elmennek az utolsók is, akiktől meg lehet tanulni az autentikus, hagyományos népi zenét és éneket. Másrészt nagy nyomás nehezedik az előadókra, hogy elmozduljanak a populárisabb és látványosabb világzenei irányzatok felé. Akinek nincs biztos ízlése, hite és tudása, az bizony felolvad ebben.

Nem kedveli az úgynevezett világzenét?

A világzene mára üzleti fogalommá vált. Én kicsi gyerekkoromban már „világzenét” hallgattam, mert édesapám, aki közgazdászként bejárta az egész világot, mindenhonnan népzenét hozott haza. Megismertem a világ zenéjét, a navajo indián dallamoktól kezdve, a bolgár vagy török népzenéig. Ezek olyan erősen hatottak rám, hogy a mai napig magamban hordozom őket, és azokból táplálkozom.

Péter Zsuzsa