jardanyi pal/data/cms91158/jardanyi_pal.jpg110110-jardanyi pal/data/324228/tn_jardanyi_pal.jpg110110thumbnail: -Járdányi Pál (1920-1966)
Zeneszerző, népzenekutató, zenekritikus, pedagógus.
Kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 30-án született kerületünk zeneiskolájának
névadója, a huszadik század zenei életének kiemelkedő alakja, a kiváló zeneszerző,
népzenekutató és pedagógus, Járdányi Pál. Tragikusan rövidre szabott pályája során
mindvégig, mind a három tevékenységében Bartók Béla és Kodály Zoltán nyomdokain
haladt.
– Mindenkivel könnyen szót tudott érteni – emlékezett vissza özvegye, Devescovi
Erzsébet hárfaművész. Szerette a növendékeit, érdeklődött sorsuk iránt. Végtelenül
jó és emberséges volt; aki rászorult, kérés nélkül segítette. A megbocsátást élete
vezérfonalának tekintette. Tiszta, egyenes, bátor ember volt, aki nem tudott semmilyen
igazságtalanságot elviselni. A háború alatt zsidó honfitársait mentette, utána
a kitelepítetteken igyekezett segíteni, ’56 után pedig a bebörtönzöttek családtagjain.
Járdányi pályafutásának minden kezdeményezésében szorgalmazta egy új szellemű
magyar zeneművészet és zenei műveltség megteremtését. Zeneszerzőként Kodály és
Bartók inspirálták, műveiben ő is a magyar népzenéből indult ki
Kodály Zoltán írta róla halála után: „Járdányiban a különböző tehetségek egymást
támogatták. A zeneszerzőnek a tudományos képzettség, a kutatónak a művész fantáziája
vált javára, a tanítónak mind a kettő. Az egységes, harmonikus egységet csodálhattuk
benne. Működésének minden ágából ugyanaz a legemberibb ember néz ránk, akinek
nincs hőbb vágya, mint másokon segíteni, mások életét könnyebbé és szebbé tenni,
még a saját élete árán is.” (Kecskeméti István: Járdányi Pál. Zeneműkiadó 1967.)
1938-tól volt Kodály Zoltán tanítványa, mindvégig szorosan együttműködtek, kölcsönösen
nagyra becsülték egymást. Amikor ’56 után elbocsátották a Zeneakadémiáról, mert
„nem szocialista szellemben neveli az ifjúságot”, Kodály levélben fordult Kádár
Jánoshoz, hogy megmásítsa a határozatot, de kérése süket fülekre talált. Ekkor
egyre intenzívebb szerepet vállalt a Kodály vezetésével működő Népzenekutató Csoportban,
ahol néhány év lefolyása alatt a kutatás vezető személyiségévé vált. Kidolgozta
a Magyar Népzene Tára dallamközlésének új, nemzetközi figyelmet keltő rendszerét
Példája az alkotóművészekben, a vokális és instrumentális oktatásban, valamint
a népzenekutatásban máig érvényesül.
Életút:
1920. január 30-án született Budapesten.
Zeneszerzést Bárdos Lajostól, majd 1938-tól a Zeneakadémián Kodály Zoltántól
tanult. Zongoratanára Kósa György volt, hegedűt Zathureczky Edétől tanult. Zenei
tanulmányaival párhuzamosan a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen néprajzot hallgatott,
amiből 1943-ban doktorált.
1943-1948 között zenekritikusként dolgozott.
1946-tól a Zeneakadémia tanára volt, ahonnan 1959-ben politikai okok miatt eltávolítják.
1948-tól haláláig volt a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának
munkatársa, 1960-tól osztályvezetője
Kidolgozta a magyar népzene típusrendjét, szerkesztette a Magyar Népzene Tára
I. és IV. kötetét.
1964-ben nemzetközi népzenei kongresszuson tartott előadást Tapasztalatok és
eredmények a magyar népdalok rendszerezésében címmel.
Az 1948-as Bartók Fesztivál zeneszerző versenyének díjnyertese.
1952-ben és 1953-ban Erkel-díjjal, 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
1966. július 29-én hunyt el.
Kamarazene:
Hegedűduók (1937, 1943)
Szonáta hegedűre és zenekarra (1944)
Suite két fuvolára (1944)
Két vonósnégyes (1947, 1954)
Sonatina fuvolára és zongorára (1952)
Variációk két hegedűre és gordonkára (1955)
1001277283111377201062341051511
Járdányi Pál
2010. június 23.
Járdányi Pál (1920-1966)
Zeneszerző, népzenekutató, zenekritikus, pedagógus.
Kilencven évvel ezelőtt, 1920. január 30-án született kerületünk zeneiskolájának
névadója, a huszadik század zenei életének kiemelkedő alakja, a kiváló zeneszerző,
népzenekutató és pedagógus, Járdányi Pál. Tragikusan rövidre szabott pályája során
mindvégig, mind a három tevékenységében Bartók Béla és Kodály Zoltán nyomdokain
haladt.
– Mindenkivel könnyen szót tudott érteni – emlékezett vissza özvegye, Devescovi
Erzsébet hárfaművész. Szerette a növendékeit, érdeklődött sorsuk iránt. Végtelenül
jó és emberséges volt; aki rászorult, kérés nélkül segítette. A megbocsátást élete
vezérfonalának tekintette. Tiszta, egyenes, bátor ember volt, aki nem tudott semmilyen
igazságtalanságot elviselni. A háború alatt zsidó honfitársait mentette, utána
a kitelepítetteken igyekezett segíteni, ’56 után pedig a bebörtönzöttek családtagjain.
Járdányi pályafutásának minden kezdeményezésében szorgalmazta egy új szellemű
magyar zeneművészet és zenei műveltség megteremtését. Zeneszerzőként Kodály és
Bartók inspirálták, műveiben ő is a magyar népzenéből indult ki
Kodály Zoltán írta róla halála után: „Járdányiban a különböző tehetségek egymást
támogatták. A zeneszerzőnek a tudományos képzettség, a kutatónak a művész fantáziája
vált javára, a tanítónak mind a kettő. Az egységes, harmonikus egységet csodálhattuk
benne. Működésének minden ágából ugyanaz a legemberibb ember néz ránk, akinek
nincs hőbb vágya, mint másokon segíteni, mások életét könnyebbé és szebbé tenni,
még a saját élete árán is.” (Kecskeméti István: Járdányi Pál. Zeneműkiadó 1967.)
1938-tól volt Kodály Zoltán tanítványa, mindvégig szorosan együttműködtek, kölcsönösen
nagyra becsülték egymást. Amikor ’56 után elbocsátották a Zeneakadémiáról, mert
„nem szocialista szellemben neveli az ifjúságot”, Kodály levélben fordult Kádár
Jánoshoz, hogy megmásítsa a határozatot, de kérése süket fülekre talált. Ekkor
egyre intenzívebb szerepet vállalt a Kodály vezetésével működő Népzenekutató Csoportban,
ahol néhány év lefolyása alatt a kutatás vezető személyiségévé vált. Kidolgozta
a Magyar Népzene Tára dallamközlésének új, nemzetközi figyelmet keltő rendszerét
Példája az alkotóművészekben, a vokális és instrumentális oktatásban, valamint
a népzenekutatásban máig érvényesül.
Életút:
1920. január 30-án született Budapesten.
Zeneszerzést Bárdos Lajostól, majd 1938-tól a Zeneakadémián Kodály Zoltántól
tanult. Zongoratanára Kósa György volt, hegedűt Zathureczky Edétől tanult. Zenei
tanulmányaival párhuzamosan a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen néprajzot hallgatott,
amiből 1943-ban doktorált.
1943-1948 között zenekritikusként dolgozott.
1946-tól a Zeneakadémia tanára volt, ahonnan 1959-ben politikai okok miatt eltávolítják.
1948-tól haláláig volt a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjának
munkatársa, 1960-tól osztályvezetője
Kidolgozta a magyar népzene típusrendjét, szerkesztette a Magyar Népzene Tára
I. és IV. kötetét.
1964-ben nemzetközi népzenei kongresszuson tartott előadást Tapasztalatok és
eredmények a magyar népdalok rendszerezésében címmel.
Az 1948-as Bartók Fesztivál zeneszerző versenyének díjnyertese.
1952-ben és 1953-ban Erkel-díjjal, 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
1966. július 29-én hunyt el.
Kamarazene:
Hegedűduók (1937, 1943)
Szonáta hegedűre és zenekarra (1944)
Suite két fuvolára (1944)
Két vonósnégyes (1947, 1954)
Sonatina fuvolára és zongorára (1952)
Variációk két hegedűre és gordonkára (1955)