Hírek
Önkormányzat
Polgármesteri hivatal
Hirdetőtábla
Intézmények
Kultúra
Sport
Kerület
Bemutatkozás
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Társaságunk története

A II. Kerületi Városfejlesztő Zrt-t Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzata, mint alapító és egyedüli tulajdonos, 2009. június 25-én hozta létre képviselő-testülete 288/2009. sz. határozatával. A Városfejlesztő az alapítást követően 2009. július 15-én kezdte meg működését.

A Városfejlesztő létrehozásának célja, hogy elősegítse az Önkormányzat, mint alapító kötelező és önként vállalt településfejlesztési közfeladatainak ellátását azáltal, hogy - az Integrált Városfejlesztési Stratégiában megfogalmazott városfejlesztési célok alapján - az alapító által szerződésben ráruházott feladatait speciális céltársaságtól elvárható szakértelemmel, hatékonyan valósítsa meg.

 

Az alapítás előzményei

2008. májusában a Képviselő-testület 175/2008. (V.15.) határozatával elfogadta Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Integrált Városfejlesztési Stratégiáját (IVS).

Az IVS az egyes kerületrészekben kijelöli azon akcióterületeket, amelyeken a fejlesztések megvalósításra várnak. Az egyes akcióterületekre vonatkozóan Akcióterületi Tervek (a településfejlesztési tevékenység műszaki és pénzügyi forgatókönyvei) készülnek, melyek közül az első, Bel-Buda városközpontjára vonatkozó ATT-t a 176/2008. (V.15.) határozatával fogadta el a Képviselőtestület.

Az Önkormányzat 2008. június 16. napján benyújtotta a Közép-Magyarországi Operatív Program 5.2.2/B-2008-0011 azonosító számú, „Budapest II. kerület Bel-Buda kerületrészének funkcióbővítő rehabilitációja” elnevezésű pályázat első körös dokumentációját, melyet 2009. február 24.-én Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága / előzetesen támogatásra érdemesnek minősített.

A pályázat második fordulójában három mérföldkőre lebontva benyújtásra került a közreműködő szervezethez:

a projektfejlesztési lépések bemutatása, a projektelemek és műszaki tartalom előzetes meghatározása, funkcióelemzés, kockázatkezelési stratégia elkészítése,

a műszaki tartalom véglegesítése, engedélyezési, közbeszerzési eljárások, költségvetés véglegesítése,

végül - a pályázati feltételekben előírtaknak megfelelően - sor került önálló városfejlesztő társaság létrehozására valamint a második fordulós - előzetes - pályázati dokumentáció összeállítására és benyújtására.

Több mint egy éves pályázat előkészítési erőfeszítések eredményeként az Önkormányzat második fordulós pályázatát az Irányító Hatóság elbírálta és elfogadta, így az előkészítő munka az egész kerület sikerévé vált.

A sikeres pályázatot követően megkezdődhetett Bel-Buda Városközpont Funkcióbővítő Rehabilitációja, melynek első elemeként  Kis-Rókus utca újult meg.

 

Utolsó módosítás dátuma: 2010. március 29. 16:07