Hírek
Önkormányzat
Polgármesteri hivatal
Hirdetőtábla
Intézmények
Kultúra
Sport
Kerület
Kerületi díjazottak
Prof.Dr.Mezei Ferenc kerulet/keruletidijazottak/mezei_ferenc.html 2008 10 25 7 21 52 0 2008 10 25 7 21 53 45 false

mezei_ferenc.jpg /data/cms21589/mezei_ferenc.jpg 110 110 - mezei_ferenc.jpg /data/64139/tn_mezei_ferenc.jpg 110 110 thumbnail: - 1942-ben született Budapesten. A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákjaként megnyerte az Országos Matematikai Tanulmányi Versenyt, második lett az Eötvös Versenyen és aranyérmes az 1960-ban, Romániában rendezett Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikus szakán 1965-ben kapott diplomát, majd a KFKI Szilárdtestfizikai Osztályára került. A neutron-spin-echo jelenségét a KFKI—AEKI csillebérci kutatóreaktoránál mutatta ki 1972-ben. Az első pontos mérőberendezés a Laue-Langevin Intézetben (Grenoble) épült meg 1978-ban Rudolf Mössbauer támogatásával, ami már a neutron-spin-echospektroszkópia megszületését jelentette.

Az eltelt évtizedekben Mezei Ferenc módszerét a világ sok laboratóriumában használják. Kutatásának jelentőségét jelzi, hogy megkapta a Hewlett—Packard-díjat, ami az Európai Fizikai Társaság legmagasabb elismerése (1986), az Európai Neutronszórási Társaság legelső Walter Hälg-díját (1999), valamint a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Jenőről elnevezett kitüntetését (1999). 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Mezei Ferenc a grenoble-i Laue—Langevin Intézet munkatársa, a berlini Hahn—Meitner Intézet Tudományos Tanácsának elnöke volt. A kilencvenes években a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium munkatársaként nagyintenzitású neutronnyaláb kifejlesztésén-alkalmazásán dolgozott.

A nemzetközi munkák mellett dolgozik a Központi Fizikai Kutatóintézetben és tanít az ELTE-n. Negyven évre négyezer kutatónak biztosítana kutatási lehetőséget a tervezett Európai Neutronkutató Központ (ESS), amely akár hazánkban is megépülhet, hiszen Mezei Ferenc irányításával Debrecen pályázik erre a Magyarország számára rendkívüli tudományos és gazdasági fellendülést ígérő beruházásra.

100 1224964425823 2008 10 25 7 21 53 45 1
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás
mezei_ferenc.jpg
Prof.Dr.Mezei Ferenc
2008. október 25.

1942-ben született Budapesten. A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákjaként megnyerte az Országos Matematikai Tanulmányi Versenyt, második lett az Eötvös Versenyen és aranyérmes az 1960-ban, Romániában rendezett Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikus szakán 1965-ben kapott diplomát, majd a KFKI Szilárdtestfizikai Osztályára került. A neutron-spin-echo jelenségét a KFKI—AEKI csillebérci kutatóreaktoránál mutatta ki 1972-ben. Az első pontos mérőberendezés a Laue-Langevin Intézetben (Grenoble) épült meg 1978-ban Rudolf Mössbauer támogatásával, ami már a neutron-spin-echospektroszkópia megszületését jelentette.

Az eltelt évtizedekben Mezei Ferenc módszerét a világ sok laboratóriumában használják. Kutatásának jelentőségét jelzi, hogy megkapta a Hewlett—Packard-díjat, ami az Európai Fizikai Társaság legmagasabb elismerése (1986), az Európai Neutronszórási Társaság legelső Walter Hälg-díját (1999), valamint a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Jenőről elnevezett kitüntetését (1999). 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Mezei Ferenc a grenoble-i Laue—Langevin Intézet munkatársa, a berlini Hahn—Meitner Intézet Tudományos Tanácsának elnöke volt. A kilencvenes években a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium munkatársaként nagyintenzitású neutronnyaláb kifejlesztésén-alkalmazásán dolgozott.

A nemzetközi munkák mellett dolgozik a Központi Fizikai Kutatóintézetben és tanít az ELTE-n. Negyven évre négyezer kutatónak biztosítana kutatási lehetőséget a tervezett Európai Neutronkutató Központ (ESS), amely akár hazánkban is megépülhet, hiszen Mezei Ferenc irányításával Debrecen pályázik erre a Magyarország számára rendkívüli tudományos és gazdasági fellendülést ígérő beruházásra.

Utolsó módosítás dátuma: 2008. november 1. 19:52