Hírek
Önkormányzat
Polgármesteri hivatal
Hirdetőtábla
Intézmények
Kultúra
Sport
Kerület
Kerületi díjazottak
Ferencz Éva kerulet/keruletidijazottak/ferenz_eva.html 2013 10 18 6 18 18 0 2013 10 19 7 18 24 26 false

ferenczeva.jpg /data/cms21578/ferenczeva.jpg 110 110 - ferenczeva.jpg /data/64163/tn_ferenczeva.jpg 110 110 thumbnail: - 2005-ben kapott II. Kerületért Emlékérmet Ferencz Éva színész, előadóművész, aki gyergyószárhegyi székely család gyermekeként Szolnokon látta meg a napvilágot. A pesthidegkúti közösségért sokat tevékenykedő művész 2013. október 17-én 62 éves korában hunyt el.

Pályaíve a Magyar Televízió Röpülj páva énekversenyének díjazottjaként indult 1970-ben, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. A Kaláka és a Honvéd Művészegyüttessel járta az országot, majd az ország színházaiban prózai, musical és operett műfajban aratott sikereket. 1993-tól dr. Erdélyi Zsuzsanna Európa- és Kossuth-díjas néprajzkutatóval járja a Kárpát-medencét, énekel, imádkozik, missziót teljesít. Éneke múltunk, történelmünk, kultúránk kincseit, nyújtja át.
Ferencz Éva a Magyar Kultúra Lovagja, a Széchenyi Társaság díjazottja, valamint Tinódi-lant és Magyar Örökség-díjjal kitüntetett művész; a magyar zenei és prózai néphagyomány elkötelezett ápolója és közvetítője, aki hittel vallja, hogy „megörökölt múltbéli kincseink, szellemi értékeink továbbéltetése nyelvünk, nemzetünk megmaradásának záloga”, valamint hogy „a léleknyitogató ének és imádság, mint egy szelet az áldott jó kenyérből, úgy hiányzik nekünk”.

Az oklevél tanúsága szerint: Elismeréssel az embernek, aki szeretné „visszaadni az embereknek mindazt, ami eltávolította őket attól az életformától, amikor még istennek helye volt az életükben”. Elismeréssel művésznek, aki hisz abban, hogy „minél több fényt sugárzunk önmagunkból, annál jobban beragyogja életünket az istenáldotta Nap.” Hálával az embernek, a II. kerület iránti szeretetéért és hűségéért.

100 1382199866351 2013 10 19 7 18 24 26 1
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás
ferenczeva.jpg
Ferencz Éva
2013. október 18.

2005-ben kapott II. Kerületért Emlékérmet Ferencz Éva színész, előadóművész, aki gyergyószárhegyi székely család gyermekeként Szolnokon látta meg a napvilágot. A pesthidegkúti közösségért sokat tevékenykedő művész 2013. október 17-én 62 éves korában hunyt el.

Pályaíve a Magyar Televízió Röpülj páva énekversenyének díjazottjaként indult 1970-ben, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. A Kaláka és a Honvéd Művészegyüttessel járta az országot, majd az ország színházaiban prózai, musical és operett műfajban aratott sikereket. 1993-tól dr. Erdélyi Zsuzsanna Európa- és Kossuth-díjas néprajzkutatóval járja a Kárpát-medencét, énekel, imádkozik, missziót teljesít. Éneke múltunk, történelmünk, kultúránk kincseit, nyújtja át.
Ferencz Éva a Magyar Kultúra Lovagja, a Széchenyi Társaság díjazottja, valamint Tinódi-lant és Magyar Örökség-díjjal kitüntetett művész; a magyar zenei és prózai néphagyomány elkötelezett ápolója és közvetítője, aki hittel vallja, hogy „megörökölt múltbéli kincseink, szellemi értékeink továbbéltetése nyelvünk, nemzetünk megmaradásának záloga”, valamint hogy „a léleknyitogató ének és imádság, mint egy szelet az áldott jó kenyérből, úgy hiányzik nekünk”.

Az oklevél tanúsága szerint: Elismeréssel az embernek, aki szeretné „visszaadni az embereknek mindazt, ami eltávolította őket attól az életformától, amikor még istennek helye volt az életükben”. Elismeréssel művésznek, aki hisz abban, hogy „minél több fényt sugárzunk önmagunkból, annál jobban beragyogja életünket az istenáldotta Nap.” Hálával az embernek, a II. kerület iránti szeretetéért és hűségéért.

Utolsó módosítás dátuma: 2013. október 19. 18:24