varkonyi_zoltan_kicsi.jpg/data/cms133692/varkonyi_zoltan_kicsi.jpg110110-varkonyi_zoltan_kicsi.jpg/data/539251/tn_varkonyi_zoltan_kicsi.jpg110110thumbnail: -Várkonyi Zoltán (1912. május 13.–1979. április 10.) kétszeres Kossuth-díjas színész,
filmrendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a magyar film- és színházművészet
ikonikus alakja. Ma már klasszikusnak számító filmjeit a televíziók a mai napig
rendszeresen műsorra tűzik. Sokan az ő optikáján keresztül ismerik Jókai hőseit
és a törökverő vitéz egriek történetét. Szellemisége a magyar színházi életben,
különösen az általa egykor igazgatott Vígszínházban, valamint a Színház- és Filmművészeti
Egyetemen, amelynek rektora volt, máig elevenen él.
Várkonyi Zoltán 1934-ben szerzett színészdiplomát a Színművészeti Akadémián,
majd a Nemzeti Színházhoz került. 1941-ben Pünkösti Andor, a Madách Színház direktora
szerződtette, ahol eljátszhatta Pirandello IV. Henrikjét és Shakespeare Hamletjét.
A háború során azonban zsidó származása miatt letiltották a színpadról, a Gestapo
elől is menekülnie kellett. A Vígszínház pincéjében bujkált, de közben megnézte
az előadásokat a zsinórpadlásról.
1945-ben indította el a Művész Színházat, ahol korábban betiltott, politikus,
kortárs európai és magyar drámákat és könnyed bulvárokat is műsorra tűzött. 1950-1962
között a Nemzeti Színház művésze, közben 1951-től 1953-ig a Magyar Néphadsereg
Színházának főrendezője volt. 1962-ben lett a Vígszínház főrendezője, 1971-től
haláláig pedig igazgatója. Színházát az új magyar dráma jelentős műhelyévé tette,
de Csehov, Miller vagy Albee műveit is műsoron tartotta. Az előadásokat könnyedség,
játékosság, nagyvonalúság jellemezte, estéről estére teltház előtt játszottak
színészei. Becsülte a tehetséget, kiváló társulatot épített, olyan egyéniségeknek
adott teret, mint Latinovits Zoltán, Páger Antal, Somogyvári Rudolf, Tomanek Nándor,
Darvas Iván, Bárdi György, Ruttkai Éva, Bulla Elma, Sulyok Mária.
„Szerintem a rendezés: rend és humánum. Szeretni kell azokat a művészeket, akikkel
létrehozom a bemutató. Ha nem szeretem őket, nincs örömem és nem születhet jó
előadás.” – vallotta.
1934-től filmezett, első filmszerepe a Meseautó című vígjáték egy kisebb szerepe
volt. 1951-ben rendezte első filmjét, s összesen tizenkilencet forgatott. A legismertebb
ezek közül A kőszívű ember fiai (1965), az Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán
(1966), az Egri csillagok (1968), majd a Fekete gyémántok (1976). Rendezőként
nem csak a színházban és a filmgyárban volt jelen, az induló televíziónak is egyik
úttörő művésze volt.
1949-től tanított a Színművészeti Akadémián, melynek 1972-től haláláig rektora
volt. Kiváló pedagógusként nemcsak a mesterség fortélyait adta át tanítványainak,
hanem személyes példájával, hivatásszeretetével is nevelt. Ő találta ki és harcolta
ki a gimnáziumi színházi osztályok indítását. „Több mint harminc éve vagyok tanár
a főiskolán, és tanítottam már színészeket, filmeseket, rendezőket. A fiatalok
között nem lehet unatkozni, nem lehet készületlennek vagy fáradtnak lenni. Ott
kell lenni, jelen kell lenni. Én akkor lennék boldog, ha belőlem a magyar színházi
életnek egy darabja azokban maradna meg, akiket én neveltem. Amikor engem „tanár
úrnak” szólítanak, akkor érzem a legjobban magam.” – nyilatkozta Szilágyi Jánosnak. 1978-ban felmentését kéri a Vígszínház igazgatói tisztje alól, hogy a színészetre
és a drámai tagozatú gimnáziumi osztályok képzésére koncentráljon. A felmentés
az 1978-79-es évad végén lépett volna életbe, de még az évad vége előtt, 1979.
április 10-én meghalt. Özvegye, Szemere Vera 1984-ben díjat alapított emlékére,
melyet a Vígszínház egy-egy dolgozójának ítélnek oda évente, és amelyet ma már
unokája, Várkonyi Gáspár ad át.
Várkonyi Zoltánnak elévülhetetlen érdemei vannak a külföldi és magyar kortárs
dráma megújításában, színre vitelében. Tévedhetetlen ízlésének és rendkívüli nyitottságának
köszönhetően születhettek olyan legendás előadások, mint a Képzelt riport egy
amerikai popfesztiválról című zenés darab, amely Déry Tibor azonos című kisregényének
adaptációja volt. Az előadást a Várkonyit mesterének tekintő és később a Vígszínház
igazgatói posztján követő Marton László rendezte. A darab kapcsán került a színházhoz
a máig zenei vezetőként működő Presser Gábor. A darabot felújították, és Eszenyi
Enikő, a Vígszínház jelenlegi igazgatójának rendezésében tavaly szeptemberben
ismét bemutatták. A női főszerepet akkor Almási Éva játszotta, most a lánya, Balázsovits
Edit. A gálaműsorban ők ketten léptek színpadra, és énekeltek el két, azóta már
slágerré lett Presser-dalt az előadásból.
Várkonyi Zoltán (1912. május 13.–1979. április 10.) kétszeres Kossuth-díjas színész,
filmrendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a magyar film- és színházművészet
ikonikus alakja. Ma már klasszikusnak számító filmjeit a televíziók a mai napig
rendszeresen műsorra tűzik. Sokan az ő optikáján keresztül ismerik Jókai hőseit
és a törökverő vitéz egriek történetét. Szellemisége a magyar színházi életben,
különösen az általa egykor igazgatott Vígszínházban, valamint a Színház- és Filmművészeti
Egyetemen, amelynek rektora volt, máig elevenen él.
Várkonyi Zoltán 1934-ben szerzett színészdiplomát a Színművészeti Akadémián,
majd a Nemzeti Színházhoz került. 1941-ben Pünkösti Andor, a Madách Színház direktora
szerződtette, ahol eljátszhatta Pirandello IV. Henrikjét és Shakespeare Hamletjét.
A háború során azonban zsidó származása miatt letiltották a színpadról, a Gestapo
elől is menekülnie kellett. A Vígszínház pincéjében bujkált, de közben megnézte
az előadásokat a zsinórpadlásról.
1945-ben indította el a Művész Színházat, ahol korábban betiltott, politikus,
kortárs európai és magyar drámákat és könnyed bulvárokat is műsorra tűzött. 1950-1962
között a Nemzeti Színház művésze, közben 1951-től 1953-ig a Magyar Néphadsereg
Színházának főrendezője volt. 1962-ben lett a Vígszínház főrendezője, 1971-től
haláláig pedig igazgatója. Színházát az új magyar dráma jelentős műhelyévé tette,
de Csehov, Miller vagy Albee műveit is műsoron tartotta. Az előadásokat könnyedség,
játékosság, nagyvonalúság jellemezte, estéről estére teltház előtt játszottak
színészei. Becsülte a tehetséget, kiváló társulatot épített, olyan egyéniségeknek
adott teret, mint Latinovits Zoltán, Páger Antal, Somogyvári Rudolf, Tomanek Nándor,
Darvas Iván, Bárdi György, Ruttkai Éva, Bulla Elma, Sulyok Mária.
„Szerintem a rendezés: rend és humánum. Szeretni kell azokat a művészeket, akikkel
létrehozom a bemutató. Ha nem szeretem őket, nincs örömem és nem születhet jó
előadás.” – vallotta.
1934-től filmezett, első filmszerepe a Meseautó című vígjáték egy kisebb szerepe
volt. 1951-ben rendezte első filmjét, s összesen tizenkilencet forgatott. A legismertebb
ezek közül A kőszívű ember fiai (1965), az Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán
(1966), az Egri csillagok (1968), majd a Fekete gyémántok (1976). Rendezőként
nem csak a színházban és a filmgyárban volt jelen, az induló televíziónak is egyik
úttörő művésze volt.
1949-től tanított a Színművészeti Akadémián, melynek 1972-től haláláig rektora
volt. Kiváló pedagógusként nemcsak a mesterség fortélyait adta át tanítványainak,
hanem személyes példájával, hivatásszeretetével is nevelt. Ő találta ki és harcolta
ki a gimnáziumi színházi osztályok indítását. „Több mint harminc éve vagyok tanár
a főiskolán, és tanítottam már színészeket, filmeseket, rendezőket. A fiatalok
között nem lehet unatkozni, nem lehet készületlennek vagy fáradtnak lenni. Ott
kell lenni, jelen kell lenni. Én akkor lennék boldog, ha belőlem a magyar színházi
életnek egy darabja azokban maradna meg, akiket én neveltem. Amikor engem „tanár
úrnak” szólítanak, akkor érzem a legjobban magam.” – nyilatkozta Szilágyi Jánosnak. 1978-ban felmentését kéri a Vígszínház igazgatói tisztje alól, hogy a színészetre
és a drámai tagozatú gimnáziumi osztályok képzésére koncentráljon. A felmentés
az 1978-79-es évad végén lépett volna életbe, de még az évad vége előtt, 1979.
április 10-én meghalt. Özvegye, Szemere Vera 1984-ben díjat alapított emlékére,
melyet a Vígszínház egy-egy dolgozójának ítélnek oda évente, és amelyet ma már
unokája, Várkonyi Gáspár ad át.
Várkonyi Zoltánnak elévülhetetlen érdemei vannak a külföldi és magyar kortárs
dráma megújításában, színre vitelében. Tévedhetetlen ízlésének és rendkívüli nyitottságának
köszönhetően születhettek olyan legendás előadások, mint a Képzelt riport egy
amerikai popfesztiválról című zenés darab, amely Déry Tibor azonos című kisregényének
adaptációja volt. Az előadást a Várkonyit mesterének tekintő és később a Vígszínház
igazgatói posztján követő Marton László rendezte. A darab kapcsán került a színházhoz
a máig zenei vezetőként működő Presser Gábor. A darabot felújították, és Eszenyi
Enikő, a Vígszínház jelenlegi igazgatójának rendezésében tavaly szeptemberben
ismét bemutatták. A női főszerepet akkor Almási Éva játszotta, most a lánya, Balázsovits
Edit. A gálaműsorban ők ketten léptek színpadra, és énekeltek el két, azóta már
slágerré lett Presser-dalt az előadásból.