Következetesség, átláthatóság, organikus fejlődés

Nemcsak a II. kerület és Budapest, hanem a mikrogazdasági feltételek és a makrogazdasági környezet is gyökeres változásokon ment keresztül az elmúlt tizenkét évben. Túlzás nélkül állítható, hogy szinte lehetetlen összehasonlítani a 2006-os viszonyokat a maiakkal.

Milyen szakmai és emberi alapelvek határozták meg a kerület gazdálkodását az elmúlt három ciklusban?

Az első pillanattól abban hittünk, méghozzá csapatként hittünk abban, hogy a közpénzből megvalósított közösségi feladatokhoz ugyanolyan felelősséggel és igényességgel kell hozzáállni, mint amikor saját vagyonunkkal gazdálkodunk. A hivatalban természetesen megvolt és ma is megvan az a professzionális szakmai háttér, ami szükséges feltétele a színvonalas munkának, de szerintem az elmúlt tizenkét év eredményeiben ugyanilyen jelentős szerepet játszik az emberi hozzáállás: az elkötelezettség és az a munkabírás, amely nélkül nem lehet elvégezni az évről évre jelentkező, rengeteg kihívást rejtő feladatot.

Hogyan emlékszik vissza az első, önök által összeállított költségvetésre?

2006-ban egy olyan kerületet vettünk át, amely korábbi, hatalmas ingatlanvagyonának értékesítéséből finanszírozta működési kiadásainak jó részét. Azaz miközben a költések jócskán meghaladták a rendes bevételeket, csak azért nem küzdött a városrész költségvetési hiánnyal, mert felélte a vagyonát, és erre alapozta gazdálkodását. Ezzel szemben alapelvnek gondoltuk, hogy felelősen és fenntarthatóan kell gazdálkodni. Már az első általunk megalkotott, 2007-es költségvetés összeállításakor megvizsgáltuk a legkisebb költségvetési tételt is. Megnéztük az indokoltságot, a más módon való helyettesíthetőséget, a teljes rendszerhez hozzáadott értéket. Ahol kellett módosítottunk a struktúrán vagy ésszerűbben szerveztük meg a folyamatokat. Ezzel olyan megtakarításokat lehetett elérni, amelyeknek köszönhetően mindjárt az első költségvetésünk egyensúlyt teremtett a források és a kiadások oldalán, és megszüntette a vagyonfelélést. Sajnos ekkorra a kerület hajdani ingatlanvagyona már töredékére olvadt. Fenti elvekből adódóan alapvetésként kezeltük azt is, hogy mindenkor hitelfelvétel és kötvénykibocsátás nélkül tervezünk. Így tartottuk helyesnek, és a 2008-ban begyűrűző recesszió visszaigazolta megfontoltságunkat. Ma úgy látom, alapvetően ennek a kezdeti lépésnek köszönhetően tudott kerületünk megszorítások nélkül talpon maradni a válság éveiben, sőt, még visszafogott fejlesztésekre is mindenkor jutott lehetőség.

Mi volt a legfontosabb célkitűzésük?

Minden döntésünknél párhuzamosan két célt igyekeztünk szem előtt tartani. Az egyik az volt, hogy a továbbiakban ne feléljük, hanem minél inkább gyarapítsuk a kerület vagyonát. A másik, hogy egyensúlyt teremtsünk a különböző ágazati feladatok és fejlesztések között. Az első évek a „tűzoltásról” szóltak, hiszen ellátórendszereink óriási elmaradásokkal küzdöttek. Voltak olyanok, mint például az óvodai ellátás, amelyek kapacitáshiányban szenvedtek, más területeken – ide sorolhatnám az egészségügyi intézményeinket vagy a közutakat – pedig a rendkívül leromlott műszaki állapot okozta a problémát. Mindkét típusú hiányosság orvoslása erősen forrásigényes, és messze túlmutatott az akkori költségvetési kereteken. Ezért választottuk azt az utat – a milliárdos hitelfelvétel vagy kötvénykibocsátás helyett –, hogy lemondtunk a nagy, látványos beruházásokról, viszont minden fejlesztési területen haladtunk előre évről évre, lépésről lépésre. Bár az elvárások nagyok voltak, és tudtuk, hogy a lakossági igények jogosak, tartottuk magunkat ahhoz, hogy addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Józanok és következetesek tudtunk maradni, aminek köszönhetően felépítettük és megőriztük a kerület gazdálkodási egyensúlyát.

El lehetett-e kerülni, s ha igen, akkor hogyan, hogy ez az egyensúly visszahúzza a fejlesztéseket?

Fejlesztésekre mindig van igény, és mindig nagyobb mértékben, mint ahogyan azt a lehetőségek engedik. Különösen akkor, ha megelőző évtizedek hiányosságait kell pótolni. Mivel saját forrásaink a kívánatostól messze elmaradtak, mindent megtettünk annak érdekében, hogy külső támogatásokkal tudjuk gyorsítani a fejlődést. Számos uniós vagy kormányzati finanszírozással kiegészített beruházást tudtunk megvalósítani, amire óriási szükség volt. Ennek első és legfontosabb feltétele az volt, hogy már korán, a pályázati időszakot jóval megelőzően projektekben kezdünk gondolkodni. Éveket szántunk fejlesztési programok tervezésére, előkészítésére, így amikor a pályázati lehetőségek megnyíltak, sokakkal ellentétben nekünk már kész csomagjaink voltak. Ez az előrelátás nagy versenyelőnyt szerzett a kerületnek, mert a pályázatoknál rendszerint rövid beadási határidőkkel kell megbirkózni. Példaként a Frankel Leó úti Egészségházat említeném, amelynek az első tanulmányai és tervei 2013-ban készültek el, az évek során egészen az építési engedélyekig jutottunk, majd 2017-ben az Egészséges Budapest Program keretén belül kiemelt kormányberuházás válhatott belőle. Sikeres megvalósulása esetén a kerület valaha volt legnagyobb fejlesztése lehet, amelynek sikere szerintem minden lakosunk számára lényeges, hiszen a színvonalas és korszerű betegellátás vitathatatlanul mindannyiunk legfontosabb igényei közé tartozik.

Tervez-e változtatást a jövőben a gazdálkodás terén?

Az első pillanatoktól kezdve következetesen és szigorúan gazdálkodtunk. Ez szükséges volt, és szükséges marad akkor is, ha a feltételek javultak. Ma már ezt talán sokan látják és belátják. Nem elég azonban következetesnek lennünk, el is kell tudnunk fogadtatni döntéseinket. Ehhez érthető és átlátható rendszerek kellenek, így az erre való törekvés is változatlan. Amiben folyamatos megújulást várok magamtól és kollégáimtól, az a szándék és képesség, hogy feltárjuk a kínálkozó lehetőségeket és jól alkalmazkodjunk a külső világ változásaihoz. Egy település, kerület gazdálkodásában kisebb szerephez jutnak az általános ”receptek”. Nekünk mindig azt a megoldást kell megtalálnunk, ami nekünk, itt, a II. kerületben a legjobb. Most például azon dolgozunk, hogyan lehetne további többletforrásokat bevonni a közutak és járdák felújításába. Ezek rossz állapota ugyanis továbbra is városrészünk egyik legnagyobb problémája, amelynek felszámolásával a rövid amortizációs ciklus miatt még kedvező költségvetési helyzetben is szinte lehetetlen megfelelő ütemben haladni. Rengeteg pénzt költünk erre a feladatra, de jelen rendszerben csak szélmalomharcot vívunk. Úgy tudnám tehát összefoglalni, hogy az elmúlt tizenkét év elkötelezettségével és következetességével, de folyamatosan tanulva és megújulva végezzük feladatainkat.