Hírek
Önkormányzat
Polgármesteri hivatal
Hirdetőtábla
Intézmények
Kultúra
Sport
Kerület
Hírek
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Láng Zsolt 2013-ban az év polgármestere

2013. június 14.

Láng Zsolt tavaly június 14-én Békéscsabán a Városi Polgármesterek Randevúja rendezvényén vehette át az elismerést. A címet az interneten érkezett szavazatok alapján ítélik oda, először jutalmaztak fővárosi polgármestert.

Békéscsaba új rendezvényközpontja, a Csabagyöngye volt a helyszíne az idei, immár 19. alkalommal megrendezett Városi Polgármesterek Randevúja rendezvénynek 2013. június 14-én. Az eseményen Tállai András belügyminisztériumi államtitkártól Az év polgármestere díjat Láng Zsolt, Az év alpolgármestere címet Pálmai Tamás, Békés alpolgármestere, Az év jegyzője kitüntetést Szvercsák Szilvia, Békéscsaba jegyzője vehette át.

 

Láng Zsolt a díj átvételét követően elmondta, nagyon meglepődött, mikor a szervezők értesítették az internetes szavazás eredményéről, de végtelenül boldog, hogy a – vélhetően többnyire – II. kerületben lakó polgárok elégedettek elvégzett munkájával.

– A díj arra kötelez, hogy továbbra is hasonló kitartással lássam el feladataimat a jövőben is – tette hozzá Láng Zsolt.

 1997 óta országos szavazás alapján ezen az esemény kitüntetik a városvezetőket. Eddig a következő polgármesterek kapták meg Az év polgármestere díjat:

1997: Magyar Levente (Jászberény); 1998: dr. Dióssy László (Veszprém); 1999: Szita Károly (Kaposvár); 2000: Csabai Lászlóné (Nyíregyháza); 2001: Kósa Lajos (Debrecen); 2002: Babák Mihály (Szarvas); 2003: Vértes Árpád (Hévíz); 2004: Kocsis Imre Antal (Szekszárd); 2005: Ficsór József (Kiskunfélegyháza); 2006: Toller László (Pécs); 2007: Bóka István (Balatonfüred); 2008: Gyimesi Endre (Zalaegerszeg); 2009: Szalay Ferenc (Szolnok); 2010: Borkai Zsolt (Győr); 2011: Habis László (Eger); 2012: Porga Gyula (Veszprém).

 

 

Utolsó módosítás dátuma: 2014. január 6. 14:27